Pozitív, vagy inkább romboló kapcsolati üzenet?

András a továbbiakban sokkal finomabban kifejti, mi lehet a probléma az ilyen mondatokkal, még ha vitaindítónak is szánják, de az első gondolatom az volt, hogy ezekkel a szavakkal egyszerűen csak könnyebb legitimálni az egyoldalú, bántalmazó kapcsolatokat.

Gergő

Nem régen szembe jött velem egy Facebook poszt, amiben meghatározták, hogy egy párkapcsolatban milyen dinamikának kell lennie, kinek kell vezetnie kit és a másik (behódoló félnek) ezt hogyan kell fogadnia; gondolom nem nehéz kitalálni, a férfi irányít/vezet, a nő elfogadja azt, mert bízik a férfiban. A mondanivaló normálisan volt megfogalmazva, nem egy nőgyűlölő poszt volt, azonban a fejemben mégis megszólalt a vészcsengő. Nem a tartalma miatt, mert valóban lehet olyan párkapcsolat, ahol ez a modell harmonikusan működik és mind a két fél szempontjából előnyös. Nekem azzal volt a bajom, hogy kategorikusan ki lett jelentve, általánosságban lett kinyilatkoztatva, hogy a párkapcsolatokban a férfi irányít, a nő pedig alárendelődik, egész pontosan bízik a férfiban (amúgy a férfi nem bízik a nőben vagy mi?). Vagyis a nő passzív szerepet vállal; ez az előre meghatározott szerep a bizonytalan, útkereső (sokszor fiatal) nők esetében lehet ez kiemelten veszélyes, mert egy olyan magatartásba tereli őket, ami hosszú távon számukra kedvezőtlen, vagy akár természetellenes is. Szerintem célszerű lenne elszakadni ezektől a becsontosodott társadalmi sztereotípiáktól és nem a társadalomnak kellene meghatároznia, hogy ki hogyan éljen a párkapcsolatában. Közhelyes, de elég sok olyan nőt láttam, aki kezdeményező, vezető típus és ugyanúgy láttam elég sok olyan férfit is, aki inkább passzívabb volt és örült, hogy nem neki kellett döntéseket hoznia. Ha valakinek egy párkapcsolatban a habitusától ellentétes szerepet kell magára öltenie, az hosszútávon nem biztos, hogy jól fogja magát érezni, akár káros is lehet. Sokkal inkább annak látom értelmét, hogy el kellene engedni ezeket a társadalmi elvárásokat és hagyni kellene, hogy a párok összecsiszolódjanak és kialakuljon a saját maguk dinamikája, ami számukra a legmegfelelőbb. Inkább a felek közötti asszertív kommunikációt és kompromisszum készséget kellene támogatni, nem pedig kiosztani a szerepeket. Pláne nem általánosságban.

Minek után ilyen bölcsen, egy óvodás szintjén megoldottam egy társadalmi problémát, térjünk is a lényegre, hogy miért írom ezt a bejegyzést. Miért lehet veszélyes, ha továbbra is elvárás marad az, hogy a nők maradjanak behodóló szerepben? Ha elolvassuk ezt a kérdést, már lehet érezni, hogy valójában miért is baj ez. Nem jó az lakosság kb. 50%-át besorolni egy szerepbe a neme okán. Ha elfogadjuk és teret adunk az ilyesfajta gondolatoknak, akkor azzal rontjuk más emberek önrendelkezési és önvédelmi képességét, sőt erősítjük vele a bántalmazó és erőszakos (pár)kapcsolatokat. Nem szabad hagyni, hogy valaki pusztán a neme miatt behodolónak gondolja magát. Aki behódol az élete jelentős részében, az egy önvédelmi helyzetben sem fog kiállni saját magáért. Ezért is fontos, hogy már gyermekkorban megalapozzuk és megtanítsuk testi önrendelkezést, az önállóságot, a határozottságot, a magabiztosságot. A határozott és magabiztos gyerekekből nagy eséllyel lesznek határozott és magabiztos felnőttek, akik kisebb eséllyel lesznek áldozatok, nem csak önvédelmi helyzetekben, hanem a hétköznapi konfliktusokban is.

András