Mitől lesz hiteles és jó egy önvédelmi oktató?

Önvédelmi tudás:

• Az elmélet: amikor tudsz mindent, de semmi sem működik.
• A gyakorlat: amikor minden működik, de nem tudod miért, hogyan.
• Szinergia: semmi nem működik és nem tudod, hogy miért.

Mitől lesz hiteles és jó egy önvédelmi oktató? Nem könnyű megválaszolni, mert szerintem nem lehet egzaktul meghatározni, hogy mitől lesz valaki hiteles és jó önvédelmi oktató. Ez a kérdés akkor merült fel bennem (legutoljára), amikor egy videóban egy (ha jól emlékszem) bjj sportoló azt nyilatkozta, hogy ne oktasson önvédelmet az, akire még nem húztak fegyvert (kést). Értem a mögötte lévő célt és szándékot, de így, ebben a megfogalmazásban nem tudok egyetérteni.

Egyrészt, hány kés elleni önvédelmi helyzetet kell túlélni ahhoz, hogy valaki önvédelmi oktató lehessen? Egyet? Ötöt? Tízet? Ha elfogadjuk az eredeti állítást és megelégszünk eggyel, akkor az az egy támadás lefedi az összes kés elleni támadás tapasztalatot? Tehát akkor az illető tapasztalatot nyer a fenyegetéses, a lerohanásos, a leplezett stb. támadásokból?

Egyáltalán mi alapján lehet elfogadni, hogy a késes támadás megtörtént, mondjuk szükséges rendőrségi jegyzőkönyv vagy nyomozati anyag? Ugyanezen logika mentén gondolkozva, az az önvédelmi oktató, akit nem próbáltak meg megerőszakolni, ne tanítson nemi erőszak elleni technikákat?

De visszatérve az eredeti kérdéshez, ha valakinek nincsen önvédelmi tudása, de túlélt egy késes támadást, akkor az oktathat önvédelmet?

A fentiek nagyobb részben csak szőrszálhasogatás, ha úgy tetszik kötözködés a részemről, hiszen azt vélelmezem, hogy az illető arra gondolhatott, hogy az ne oktasson önvédelmet, aki még nem volt éles helyzetben, hanem csak elméleti tapasztalatai vannak. Ezzel részben egyet is tudok érteni. De megint csak kérdéseim merülnek fel, az vajon átesik a tűzkeresztségen, aki késes helyzetben nem volt, de mondjuk csoportos támadást túlélt? Vagy mondjuk nemi erőszakot tudott megakadályozni?Ha valamelyik oktatónak túl sok éles helyzete van, akkor szerintem ott két dolog miatt is lehet gyanakodni: egyszer azért, mert ha valakinek túl sok éles helyzetben volt már része, akkor felmerülhet a gyanú, hogy ezeknek a helyzeteknek egy része kitalált. Ha pedig az esetei nem kitaláltak, hanem valóban megtörténtek, akkor felmerülhet a kérdés, hogy az önvédelmi oktató a megelőzésben, a konfliktuskezelésben mennyire járatos és sikeres? Persze nem lehet kizárni és előfordulhat az is, hogy olyan sokszor került olyan helyzetbe, ami ilyen veszélyessé, magas kockázatúvá tette az életét.

Szerintem fontos szem előtt tartani, hogy az önvédelmi oktató mit tanít, kiknek és milyen célból. Ha például katonáknak tanít önvédelmet, közelharcot, akkor igenis elvárható, hogy legyen katonai tapasztalata és tisztában legyen olyan alapokkal, amiket csak az ilyen rutinból lehet megszerezni. Például azt, hogy milyen felszereléssel dolgoznak, milyen terepen stb. Ha valaki civileket tanít civil önvédelemre, akkor szerintem az a fontos, hogy a civil, hétköznapi élethelyzetben előforduló veszélyek felismerésére és kezelésére oktassa a tanulókat. Egy hétköznapi életet élő embernek szerintem nagyobb szüksége van a konfliktuskezelésre, az asszertív kommunikációra, a behálózás felismerésére, a digitális csalások felismerésére és kivédésére, mint a késes támadás kivédésére. Miért? Azért, mert statisztikai alapon az előbbiekre nagyobb esélye van, mint egy késes támadásra. Persze, a kés elleni önvédelem is fontos lehet, de arra statisztikailag kisebb az esélye, míg az előzőekre jóval nagyobb, akár napi szinten is. (De ha számszerűsítjük az esetleges anyagi károkat: ha fizikailag rabolnak ki minket, akkor az aktuálisan nálunk lévő értéket tudják elvinni, ami jellemzően készpénz, telefon és egyéb javak; ha online csalás áldozatai leszünk, akkor egy életnyi megtakarítást tudnak kipucolni. Az összehasonlítás most az anyagi kárra vonatkozott, a lelki-, fizikai sérülés, a trauma mértéke stb. nem volt vizsgálva.)

Úgy tapasztalom, hogy civil önvédelmi kérdéskör esetében a "szoft" önvédelmi helyzetek, mint például a közlekedési és egyéb nagy érzelmeket kiváltó konfliktusok, a behálózás, a függelmi- vagy hatalmi helyzettel való visszaélés stb. alul vannak értékelve (mintha ezeket mindenki meg tudná oldani) és sokkal inkább a test- test elleni küzdelem, a bunyó van a fókuszban. Ha valaki bunyózni akar megtanulni, akkor szerintem menjen küzdősportolni, ott nagyon jól felkészítik az ilyen helyzetekre; főleg, ha elmegy gyakorlati önvédelmi edzésekre is, ahol nem csak a szabályrendszer szerinti (de azért még mindig kontrollált keretek között zajló) támadást tudja megtapasztalni.

"Ha a tudás megelőzi a tapasztalatot, előfordul, hogy értelmetlennek tűnik." (Richard Bach). Én is egyetértek és én is úgy gondolom, hogy kell a tapasztalat, kell a gyakorlat, mert a világunk tettekre épül. Viszont fontos az is, hogy a tapasztalat elméleti tudással is meg legyen támogatva. Fontos az is, hogy a tapasztalatot az oktató milyen kontextusban, milyen körülmények között szerzi; például egy rendőr teljesen máshogy viselkedik éles helyzetben (szolgálaton kívül is), mint egy civil, mert más a hozzáállása, a tapasztalata a bűnözőkhöz, a konfliktusokhoz, más az alapvető szemlélete. Vagy ahogy egy rendőrnek, úgy egy 90 kilós, 30 éves, rutinos, határozott fellépésű kick-box versenyzőnek más megélései és reakciói vannak, mint például egy 50 éves, kétgyerekes anyukának, akit mind a családjában, mind a munkahelyén elnyomnak.

Mivel a civil önvédelem megköveteli, ezért fontos, hogy szerteágazó, több területre is kiterjedő tudásra és tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy az ember hiteles és jó önvédelmi oktató lehessen. Viszont vannak olyan területek, amiben nem vagy csak nehezen lehet tapasztalatot szerezni, de nem lehet csak az elméletre támaszkodni, ilyenkor szerintem szükségesek a szimulált helyzetekben való gyakorlás és az első kézből származó beszámolók. Ha tényleg jó a szimuláció, akkor megközelítheti (de soha nem érheti el!) a valós helyzetek által adott érzeteket, tapasztalatokat.

Végezetül még egy fontos szempontot beemelnék: maga az oktatás. Az önvédelmi oktató is oktató, vagyis lényeges, hogy a tudását a tanítványnak minél kevesebb veszteséggel átadja. Ehhez szükséges pedagógiai érzék, empátia, módszertanok ismerete és még jó pár egyéb képesség. Szerintem a régi edzőbá' stílus nem megfelelő, mert sokan vagyunk, sokféleképpen kell átadni a tudást ahhoz, hogy célba érjen és megmaradjon. Nem mindenkit lehet ugyanazzal a módszerrel megtanítani, kell, hogy az oktatónak legyen rugalmassága, eszköztára, módszertana arra, hogy felkészítse a tanítványát. Egy jó oktatónak fel kell tudnia ismerni a tanulójának a határait és tudja, hogy meddig szabad azokat feszegetnie, hogy ne traumatizáljon.ű

Összefoglalva, mitől lesz jó és hiteles egy önvédelmi oktató?

Szerintem attól, hogy

• a tudásához illeszkedő témában tanít azoknak, akik abban ténylegesen érintettek (például civileknek civil önvédelem),
• az adott témában nem szigetszerű tudása van, hanem interdiszciplináris, vagyis minden részterületre van rálátása (a civil önvédelem nem egyenlő a bunyóval, nem elég verekedni tudni),
• az elméleti tudása meg van támogatva tapasztalattal és hiteles beszámolókkal,
• az elméleti tudást támogató tapasztalat lehetőség szerint éles, valós helyzetekből származik; ami nem megszerezhető, azt szimulált, mesterségesen előidézett gyakorlásból fakad,
• a tudását megfelelően át tudja adni.

András

(önvédelmi oktató; nem volt a fronton, nem volt rendőr és a John Wick filmek közül is maximum egyet látott, de arra sem emlékszik igazán)