A nők bántalmazásának mozgatórúgója a társadalom

Ezzel a bejegyzéssel lehet, hogy a férfi társaknál elrúgom a pöttyöst és egy csapásra mangia vagy feminista leszek, de ettől függetlenül fontosnak tartom felhívni egy fontos és ártó jelenségre a figyelmet.

Nem régen megjelent a telex.hu-n két cikk (itt és itt), ami a nők ellen elkövetett erőszakkal kapcsolatos statisztikákról ad (nagyon elszomorító) információt. A cikk szerint a magyar nők 54,6 százaléka élt már bántalmazó kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy a magyar nők több mint fele otthon (barát, férj stb. által) szenvedett el valamilyen bántalmazást. Ez a bántalmazás nem csak fizikai lehet, hanem verbális is, ami szintén ártó hatású. A cikk, illetve a kutatás nem tért ki a kapcsolaton belüli bántalmazások kísérőjelenségeire sem, mint például a gazdasági függőség, kiszolgáltatottság. Önmagában ezek a számok elszomorítóak és ha a mélyére ásunk, akkor két olyan jelenséggel találkozhatunk, ami generálja ezt a helyzetet. A véleményemet férfiként, apaként, kollégaként írom, nekem más megéléseim vannak, mint egy nőnek. A témát sokkal jobban körül járja és képviseli a NANE és a Patent kiadványai és munkássága, ha valaki ezen a területen szeretne tájékozottabb lenni, ajánlom ennek a két szervezetnek a munkásságát.

A nőkkel szembeni bántalmazások alap mozgatórúgója szerintem a társadalom, elsősorban a férfiak értékrendjében keresendő. Egyrészről sok esetben tapasztalom, hogy a férfiak nem veszik emberszámba a nőket, akár nyíltan, kimondva, akár csak utalva, elszólások alapján. (A bejegyzésben nem fogok kitérni az olyan szélsőséges gondolatokra és megnyilvánulásokra, mint például az incelekre, akiknek egy része újra felosztanák a szexet és ezen keresztül a nőket, mint gazdasági javakat.) Itt nem csak a szexuális tárgyként való kezelésre gondolok, hanem amikor természetesnek veszik, hogy a nő, ha kell háztartási robot vagy egy buta biodíszlet, aki csak a "kvóta" miatt van a munkahelyen, esetleg azért mert rendszeresen lecidázza a főnököt. Sokszor tapasztalom azokat az előítéleteket, hogy a nők nem értenek a számokhoz, nem tudnak vezetni, nem lehetnek a jók a műszaki területeken, nem tudják érvényesíteni az akaratukat, ami nyilvánvalóan nem igaz. Valóban lehetnek olyan nők, akik megfelelnek a sztereotípiáknak, akár egyszerre többnek is, de ettől ez még nem igaz minden nőre és nem lenne szabad ebből kiindulni.

A fentiekkel összefüggésben tapasztalom azt is, hogy a férfiak dehumanizálják a nőket, nem, mint emberre, hanem mint egy másik "faj" képviselőire vagy tárgyra gondolnak. Például gondoljunk csak bármilyen férfi csoport, közösség beszélgetésére, mondjuk egy edzőterem öltözői beszélgetésre. Ugye? Nagyjából úgy is meg tudnak nyilvánulni, mint a rasszista gondolkodásúak a másik bőrszínű emberre. Sok esetben a férfiak különbnek tartják magukat a nőknél és megy az elégedetlenkedés, a hiszti, a hőbörgés, ha a nők valamiben jobbnak bizonyulnak náluk. Mintha probléma lenne és nem lenne teljesen mindegy az, hogy történetesen épp egy nő jobb nála; ha egy másik férfi überelné valamiben, akkor nem érezné akkora veszteségnek, sértésnek. Pedig lapvetően nem kellene, hogy különbséget tegyen nő és férfi között, mert emberek vannak, individuumok vannak, akik történetesen lehetnek XX vagy XY kromoszómájúak. (Most társadalmi vonatkozásban írok, nem pedig sport szempontjából, ott van, lehet jelentősége az eltérő nemeknek.)

Ez a nőket lealacsonyító mentalitás mélyen gyökeredzik a társadalomban, a családban. Például a rokonságomban hangzott el az, amikor egy nagymama arra a hírre, hogy az unokájának lánya fog születni, azt válaszolta, hogy "Nem baj, az is jó!". Mondta ezt teljesen őszintén és örömmel a hangjában. De a mondatból érezhető, hogy egy fiú azért többet ér… Én gyerekként felnőtt férfi rokontól rendszeresen hallottam azt a viccet, hogy "Mi az, két betű és majdnem ember? NŐ!". Ezekből a példákból láthatjuk azt, hogy már a családban, kisgyerek kortól kondicionálva vannak (lehetnek) a fiú gyerekek arra, hogy a lányokat máshogyan ítéljék meg, mint a fiú társaikat. Ez tetten érhető a játszótéren is, mikor egy óvodás korban a kislány valamiben lenyom egy fiút, akit azzal biztatnak a szülők (általában az apa), hogy "Ne hagyd, hogy egy LÁNY legyőzzön!". Ez nagyon káros behatás, nem lenne szabad úgy nevelni a gyerekeket, hogy nemi alapon különbséget tegyenek a mások megítélésben. Alapvetésnek kellene annak lennie, hogy képesség, tudás, rátermettség, alkalmasság alapján értékeljük ember társainkat, ne pedig a neme (és/vagy bőrszíne) vagy sztereotípiák alapján. Mélyen be van ivódva a társadalomba az ilyen jellegű értékrend, sztereotípia és ez ellen csak tudatos önfejlesztéssel, tanulással és neveléssel lehet fellépni.

A fent vázolt értékrend ad "felhatalmazást" a férfiaknak arra, hogy bántalmazzák a nőket, mert úgy érzik, hogy megtehetik. Azért tehetik meg, mert a férfiak különbek, mint a nők, vagy azért, mert ez a világ rendje, hogy a nőket "meg kell fegyelmezni", vagy azért, mert "a férfinak van igaza". Sokak fejében az a mentalitás él, hogy ha egy nő ellenszegül egy férfinak, akkor azzal egy íratlan törvényt szeg meg, amit meg kell torolni. Ez egy korábbi társadalmi rend, szemlélet maradéka, ami még nem lúgozódott ki teljesen. "A pénz számolva, az asszony verve jó" mentalitás még sokakban él; pár évtizede nem okozott akkora felháborodást vagy megrökönyödés, ha egy férfi, apa otthon megütötte a feleségét vagy a gyerekét. Vagy nagyobb léptékben gondolkozva, nagyjából száz éve szavazhatnak a nők, korábban nem is tanulhattak, dolgozhattak úgy, mint a férfiak. Gyakorlatilag félszolgai sorból kellett felemelkedniük a mostani, jogegyenlőségi szintre, de ezt a változást a társadalmi beidegződés, főleg a konzervatívabb rétegekben még erősebben él(het). Illetve nem csak bizonyos rétegeknél, hanem általánosságban is, például a statisztikák szerint nők ugyanolyan munkáért, ugyanolyan felkészültség mellett kevesebbet keresnek, mint a férfiak.

Ezt a témát tárgyalva szokott felmerülni (adott esetben sértett hőbörgés közepette), a "jó, de mi van a …" kezdetű frázis, amikor a férfiak súlytó társadalmi igazságtalanságra mutatnak rá. Valóban vannak olyan káros társadalmi berögzülések, amik negatívan hatnak a férfiakra, mint például az üvegpince jelenség, az érzelmi transzparencia tiltása, az egyenlőtlen nyugdíjba vonulási jogszabály és még sorolhatnánk, de amikor a nők helyzetéről van szó, akkor ezek a problémák nem relevánsak, azokat máskor szükséges kibeszélni és megoldani. Amikor a nők helyzetéről van szó, akkor a nők problémájával kell foglalkozni.

Milyen feloldásai lehetnek annak, hogy a nőkkel szembeni káros értékrend, szemlélet megváltozzon? Paradox módon, szerintem ebben a nőknek is jelentős szerepe és felelőssége van. Szerintem elsődlegesen az a fontos, hogy meg kell szakítani a káros, hátrányos megkülönböztetést biztosító nevelést már gyerekkorban. Vagyis az anyák már olyan fiúkat neveljenek fel, akik felnőttként nem fognak alávetettként tekinteni a nőkre. Ezt akkor is szükséges megtenni, legalábbis törekedni rá, ha nehéz, ha ellenállásba ütközik, mert az apa, illetve a környezte ezzel nem ért egyet. Azt kell megakadályozni, hogy újra és újra kitermelődjön az a réteg, ami a nőket alávetett, nem teljesértékű egyénként kezeli. Például, ha egy anyja azt tanítja a fiának, hogy neki otthon nem kell házimunkát végeznie, akkor szerintem nem várható el, hogy hirtelen felnőtt korára megváltozzon a srác mentalitása és ugyanolyan mértékben vegye ki a részét az otthoni teendőkből, mint a párja.

Az apáknak is nagyon fontos szerepe van abban, hogy milyen fiút nevelnek fel, a példamutatásukkal is rá kell arra vezetni a gyereket, hogy hogyan kell viselkedni egy nővel szemben. A lányoknak pedig jó férfi mintát kell mutatni otthon, amilyet szeretnének, hogy a lánya később válasszon. Tapasztalatból mondom, hogy egy férfinak nem esik le a farka, ha aktívan részt vesz a házimunkában (mindenben), ha gyereket nevel, ha pelenkázik, ha babázik a lányával. Egy férfi, ha házimunkát végez, akkor nem "besegít otthon", hanem végzi a feladatát.

Apaként mindig megütközök azon, amikor egy másik apa – főleg, ha lányos apa – lekezelően nyilatkozik a nőkről, vagy támogatja a nők negatív megkülönböztetését. Vajon milyen kognitív disszonancia munkálkodik abban a férfiban, aki negatívan beszél vagy viselkedik a nőkkel szemben, miközben neki is van anyja, lány testvére, vagy lánya? Vajon mit szól ahhoz, ha úgy viselkednének a női rokonával, mint ahogyan ő viselkedik vagy nyilatkozik meg a nőkről? Vajon tényleg elfogadja, hogy lányát megüssék otthon, mert a férj így zárja le a vitát?

Nem akarom ilyen nyápic siránkozásba elvinni a bejegyzést (elvégre mégis csak férfi vagyok), de ezek olyan gondolatok, amiket végig kell gondolni, ha a nők elleni erőszakról beszélünk. Sok esetben otthonról, a szűkebb szocializációs körből hozzuk a nemi egyenlőtlenség, a nemi megkülönböztetés és egyenlőtlen bánásmód gondolatát, ezt kell megszakítani, hogy megszakadjon a lánc és ne termelődjön ki újabb generáció, aki ezt képviseli.

Fontost azt is megemlíteni, hogy ne adjunk teret a "fiúk már csak ilyenek" mentalitásnak, amikor elfogadjuk és legitimáljuk, mikor egy fiú úgy próbálja magára felhívni egy lány figyelmét, hogy bántja. Például, mint amikor az oviban egy kisfiú meghúzza egy lány haját, mert érdekli vagy a suliban egy srác azért piszkál egy lányt, mert tetszik neki. Erre elterjedt szülői reakció, hogy megnyugtatják a lányt, hogy a fiú csak így akarja kimutatni, hogy érdekli, tetszik neki, "mert ilyenek a fiúk". Ez nagyon káros, ne mélyítsük el a lányokban, hogy a szeretet nyelve lehet a bántás. A bántás – akár verbális, akár fizikai – soha nem lehet a szeretet kifejeződése. Ilyen neveléssel lehet kondicionálni egy lányt egy bántalmazó kapcsolatra is akár.

A srácoknak pedig meg kell tanítani azt, hogy hogyan fejezzék ki az érzelmeiket. Ne legyen ciki az, hogy tetszik nekik valaki. Merjenek pozitív érzelmeket, gyengédséget is kimutatni.

Nem utolsó sorban fontos az is, hogy olyan lányokat neveljünk, akik asszertívak, meg tudják magukat védeni verbálisan és fizikailag is. Számoljunk le azzal a társadalmi beidegződéssel, hogy a lányok önállótlanok, védelemre szorulnak. Hogy egy mesés hasonlattal éljek, a királylányokat nem csak a herceg tudja megmenteni, hanem a királylány maga is ki tud szabadulni a sárkány fogságából, egy királylány is meg tud tanulni kardozni, lovagolni, íjjal lőni.

A másik fontos aspektusa ennek a kérdéskörnek a közöny. Sokan hajlamosak közönybe süllyedni és nem foglalkozni ilyen jellegű bántalmazásokkal, mondván, hogy "ez nem rá tartozik", vagy ez "családi ügy". Valóban, adott esetben kockázatos lehet beleavatkozni egy családi, párkapcsolati veszekedésbe, mert előfordulhat, hogy mi magunk is veszélybe kerülünk, de szerintem ki kell értékelni az adott helyzetet és szükség esetén meg kell védeni a gyengébbet, ha erre van lehetőségünk.

Úgy gondolom, nem szabad hagyni, hogy közönybe süllyedjünk, mert akkor a társadalom nem fog jobb irányba változni. Nem azt mondom, hogy ha én levetkőzöm a közönyös magatartásomat, akkor megváltom a világot. Azt sem gondolom, hogy ha páran csináljuk, akkor tudunk változást elérni, viszont ha sokan figyelnek, törődnek másokkal, akkor azzal lehet már változtatni.

András